Magyar

Civil tiltakozás a történelemhamisító emlékmű ellen

A Szabadság téren álló német megszállási emlékmű kormányrendelet alapján, a társadalmi párbeszéd megkerülésével épült fel 2014. április 8. és július 20. között. Főalakjait éjjel, titokban emelték a helyükre; nyilvános átadása, felavatása elmaradt. Eredeti címe "Magyarország német megszállása, 1944. március 19." a jobb oldalán látható. Középpontjában Gábriel arkangyal áll széttárt karral, kezében az országalmát tartva; fölötte a Németországot jelképező, támadó birodalmi sas. A megrendelők (a jelenlegi, Orbán Viktor vezette kormányzat) és a kivitelező szobrász szándéka szerint Gábriel Magyarország ártatlanságát jelképezi a második világháború során.

Történelmi tény azonban, hogy Magyarország Horthy Miklós kormányzósága alatt az 1920-as évektől kezdve Európában elsőként folyamatosan léptetett életbe egyre súlyosabb jogfosztó törvényeket, majd a náci Németország szövetségeseként, a központi hatalmakkal együttműködve vett részt a második világháborúban.

Az 1944. március 19-én bevonuló német katonákat nem fogadta ellenállás. A továbbra is működő magyar államapparátus a német igényeket túlteljesítve hatékonyan szervezte meg és hajtotta végre a kb. 600 ezer halálos áldozatot követelő deportálásokat. Nem igaz, amit az emlékmű tetejére írt, megváltoztatott név állít: hogy a halálba küldött százezrek "a német megszállás áldozatai", mert ez a megfogalmazás a magyar közreműködést tagadja.

Az emlékmű a jelenlegi kormányzat (és vezető pártja, a Fidesz) kísérlete a történelem átírására, Magyarország holokausztban játszott szerepének kisebbítésére. Felállításának körülményei és hamis üzenete miatt egyúttal a kormányzati arrogancia, a kizárólagos hatalomra való törekvés jelképévé is vált.

Az emlékmű és a benne megnyilvánuló a történelemhamisítás elleni civil tiltakozás 2014 januárja óta zajlik. A tiltakozó akciókat szervező csoportok felelősen gondolkodó magyar és európai állampolgárokként folytatják a demonstrációkat a társadalmi párbeszédért, a múlt őszinte feltárásáért és a hazug emlékmű eltávolításáért a Szabadság térről.